Két múltheti filmélményemet szeretném megosztani ez alkalommal. Az egyik, a Donnie Darko, ami a Best Movies Ever listámban előkelő helyet foglal el (az egyik kedvencem na). Körülbelül századjára néztem meg a minap, de még most sem veszetette el a varázsát. Még mindig tudok benne valami újat felfedezni, és műkszik a katarzis is.
Maga az alaptörténet is igen elgondolkodtató. Egy időhurok áll a középpontban, ami által az időutazás, az eleve elrendeltség, a szabad akarat, a párhuzamos univerzumok kérdéskörei vetődnek fel az egyéni lét korlátain belül, és ennek az egyéni létnek a hatásai a környezetére. Igen, emlegethetnénk a pillangóeffektusként is. Az azonos című film (Pillangóeffektus) hasonló témakört feszeget, míg azonban szerintem az túl lett spilázva, - hamarabb be kellett volna fejezni - addig a D.D. egy nagyszerűen megszerkeztett mű, mindenből annyi van amennyi kell. Hagy maga után egy WTF-szerű érzést (ahogy találóan megjegyezték valami fórumon), magyarosan szólva egyfajta balladai homályt, ami csak időleges, hiszen a katarzisból ocsúdva nagyjából kibogozhatóak a szálak. De persze, mint ahogy igazi műalkotástól elvárható (az én fogalmaim szerint) többféle egyéni interpretáció lehetséges.
További nagy erénye még a filmnek az, hogy egy isteni korrajzot kapunk a 80-as évek amerikai kisvárosi életéből. Ehhez nagy mértékben hozzájárulnak a zenei betétek, melyek a korra jellemző szintipopp (tisztelet a kivételnek) scénát vonultatják fel az akkori nagy nevekkel (Duran Duran, Tears of Fears, Echo and the Bunnymen, Joy Division...), azonban mégsem az agyonjátszott számok népszerűségére épít, hanem kevésbbé ismert, ám annál ütősebb trekkeket hallunk. Egyszerűen nem is tudom kifejezni mennyire tetszik, mennyire magával ragadó, mennyire el van találva a hangulata, a dalszövegek is etc. Egyszóval ezt a filmet, nem hiszem, hogy valaha is meg fogom unni.
A másik remekmű az In Bruge. Őt viszont most láttam először. Eddig csak a perférikus látószögembe került be, de a fertelmes magyar címe (Erőszakik) egyből elhárított minden további érdeklődést részemről. Ám egy rádióműsorban hallottam róla Puzsér Róbert-től (ezennel is köszönöm neki, hogy felhívta rá a figyelmem), és mivel valamennyire megbíztam a véleményében, plusz megtudtam, hogy írta-rendezte a nagyszerű drámaíró Martin McDonagh (isteni volt a Párnakönyv című darabja), egyből meg kellett szereznem. Gondolom, mondanom sem kell, hogy nem okozott csalódást, sőt, azt hiszem, ez a film is felkerül a már fent emlegetett listára.
Egy meseszerű városkában (az egyik szereplő szerint a legjobb állapotban fennmaradt középkori város) indulunk pokol-, vagyis inkább purgatóriumjárásra két bérgyilkos társaságában. Az egyik egy halálos bűn (vicces ez a kifejezés ebben a kontextusban) miatt vezekelne, míg a másik Vergíliusként kalauzolja egy turista könyv segítségével, ám kísérőből hóhérrá, majd "megmentővé" avanzsál át. Majd megérkezik a harmadik kulcsfigura is, az ítélő, aki saját törvényei szerint szintén elítétetik a film végén egy tévedés miatt.
Az összes főszereplő bérgyilkos, ám azáltal, hogy betekinthetünk emberi mivoltukba, kételyeikbe, lelki örlődéseikbe igencsak szerethetővé vállnak. Még a "főgonosz" sem tekinthető egyértelműen feketének, hiszen ha belegondolunk cselekedeteinek motivációjába, a saját törvényeik betartatásába (nőt gyermeket soha nem ölünk - ez akár még a moralizáló egyházak fölé is emelheti őket), könnyen megérthetjük őt is. Erre jön még a becsületessége és a következetessége, mely abban nyilvánul meg, hogy a törvénye alól magát sem tekinti kivételnek.
Természetesen van a filmben szerelmi szál, abszurd, vicces kalandok, ahogy kell, mégsem vidám mese ez itt: ezen elemek inkább csak növelik a kontrasztot, mélyítik a dolog drámaiságát, mert igen, itt kemény dráma dúl, háromból kettő biztosan meghal, és nem tudjuk, pontosan azt sem, a harmadikkal mi lesz.
Szándékosan írtam ilyen homályosan mindkét esetben, nem akartam spoilerezni, aki látta őket az tudja, miről van szó, aki nem, az meg NÉZZE MEG ŐKET!!!! Csak ajánlani tudom mindkettőt.
