Ő Zdzisław Beksiński (1929-2005). Képi világát szürrealizmusként, mágikus realizmusként jellemezhetjük, de ne könnyed tér-idő játékokra gondoljunk, hanem a legbelsőbb szorongások sokszor horrorisztikus kivetítődéseire. Ezt a világot a halál, a rothadás illata, háborús látképek csontterngereinek csendje lengi be. Ami kis élő maradt benne, az is inkább nevezhető élő-halottnak, és itt nem zombira gondolok, hanem olyan élőlényekre, akik a halál kapujában állnak, hamarosan elérik végzetüket, és pont ebben rejlik élő-halottságuk. Alvilági lények, boszorkányok, démonok lakják ezt a vidéket.
Visszatérő motívum nála a kereszt és az azon oszló tetem általában egy kihalt csatatér közepén, de nem latin, hanem T-alakú, vagy tau-kereszt. Nem hiszem, hogy ebből mélységes vallásosságára kellene következtetni ismerve egyéb munkáit is (sokszor antiklerikális felhangúak, főleg grafikáin már-már obszcén módon fejezi ki véleményét az egyházról, bár tudom, az nem feltétlenül azonos a vallásossággal), hanem talán az áldozathozatalról, és annak értelméről vagy hiábavalóságáról szólnak; hány keresztrefeszítésre lehet még szükség tengernyi bűneink miatt. És vajon az Antikrisztusra is ez a sors vár?
Érdekes még, hogy figuráinak arca nagyon ritkán élethű, kidolgozott. Inkább pótolja valami textúrával, koponya-szerűséggel. Furcsa is, hogy egy időszakában "portrékat" is festett, melyek szintén nem az éltszerűségükről híresek. Nekem Szőlősi Géza disznó darabokból összehozott arcai jutottak róluk eszembe.
Beksińskit első blikkre H. R. Giger-rel hozzhatja párhuzamba az ember, hiszen fantáziaviláguk, belső tájképeik emlékeztethetnek egymásra. Ám Beksiński mégis megrázóbb, bensőségesebb, nyomasztóbb hatású számomra, talán amiatt, hogy stílusában némi realizmust is felfedezni, míg Giger szinte teljesen elrugaszkodik a valóságtól.
Némi kontrasztként szolgál az, hogy a művészt barátai jókedélyű, humoros emberként jellemezték. Szerény és félénk volt, keülte a nyilvános megjelenéseket, néhamég saját megnyitóira sem ment el. Inspirációként a klasszikus zenét használta, de irodalmi- és filmélmélmenyeit soha. Ő maga műveiről azt mondta, hogy nem tudja miről szólnak, mit jelentenek, és nem is tulajdonít ennek nagy jelentőséget. Szerinte - és ezzel a véleményével úgy gondolom egyedül volt - egyáltalán nem pesszimisták, sőt optimisták a képei és humorosak. Élete munkásságához illően ért véget, egy meggyilkolta egy barátjának a fia, mert apja nem kapott tőle kölcsön.
További képei: best383.com
