Hát, meg volt a nagy zabálás. Tegnap szívesen lettem volna nagydarab pasas. Kicsit hamarabb jól laktam, mint azt gondoltam. Azt hittem tovább versenyben bírok maradni a running sushi falatkáinak bekapdosásában. Nagyon jó volt. Az asztal mellett két egymás fölött lévő szalagon (fent meleg, lent hűtött) körbe-körbe szaladgálnak a kis tányérokban a kis adag, vagy darabka kaják, legalább 20 féle, néha a többihez képest újdonságokat is felsorakoztatva. Mondanom sem kell, addig ettem amíg csak bírtam, plusz egy kicsit még. Egyszerűen kényszeres evő vagyok. Hiába lakok jól, ha olyan kaja van a szemem előtt, amit az átlagosnál jobban szeretek, nekem muszáj enni belőle.
Ezen változtanom kell. :) Kiválasztottam az alábbi képet, hogy beteszem következőnek, majd egy kis idő múlva leesett, hogy ez nagyon jól illusztrálja jelenlegi állapotomat. Napok óta degeszig tele van a hasam. Anyóséknál is egyik este három fogásos vacsora (csirkehúsos karalábé leves, sóska+krumpli+kis hús, majd mire végeztem, kész lett a brassói is), másnap csak két fogás, de abból az egyik nyársalás meg kolbász.
Pedig inkább vissza kéne vennem, mert 4 kilóval nehezebb vagyok az általam megszokott súlynál. Meg egy éve nem szívtam egy szál cigit sem, meg nem is mozgok annyit, mint kéne a sok rohangászás miatt.
De amúgy most megint úgy érzem, hogy jól érzem magam, végre történik valami, és a tegnap említett nyakláncokról is elfelejtettem leírni, hogy észrevettem, hogy tényleg nagyon örülök nekik. Olyan ritkán örülök igazán, de ez nagyon jó volt. Meg az is, hogy eddig azt hallottam, hogy milyen bunkók Pesten az emberek. Erre mindig van aki átenged a zebrán, akkor a múltkor egy boltban rohadt hosszú végére beállva egy pár darab barackkal ketten is előbbre engedtek, hogy ha csak ennyim van menjek nyugodtan eléjük. És ezek apró dolgok, de nagyon jót tesznek a sötét kis lelkemnek. Erre azt mondta egy barátom barátnője, hogy az ember azt kapja, amit látnak rajta. Egyre kisebbek a komplexusaim. :)
Még a végén jó lesz!
