Szombaton újra a lovaglás örömeinek szenteltem egy pár órát (ebből kb ¾ óra a lovaglás). Előre féltem egy kicsit, mert a telefonos bejelentkezéskor mondta az oktató lány, hogy most majd másik lóra ültet a hőn szeretett Démon helyett, akin könnyebben lehet gyakorolni a vágtát. (Igen, már itt tartunk!) És ez a másik ló Matyi lesz.

   Matyiról azt kell tudni, hogy egy lusta dög, keményen kell dolgozni, hogy hajlandó legyen egyáltalán normális tempóban ügetni, sok panaszt hallottam róla, na de úgy voltam vele, jöjjön, aminek jönnie kell, legalább megtudom, én hogy bírok vele.

   Sétára rávenni egyszerűen ment, de tényleg, az ügetés ahhoz a vicces képhez vezetett, amit már oly sokszor láttam másoktól a Matyi hátán: a lovas keményen végzi a könnyűügetés mozdulatsorát (föl-le emelkedik, ereszkedik), míg a drágaság alatta komótosan, szinte csak imitálja az ügetést, a ritmusát nem lehet elkapni, mert alig lötyög, szóval elég komikus jelenet. Végül kaptam egy varázspálcát, ami valójában egy lovaglópálca, és azért hívják így, mert elég kézbe venni, a ló már használata nélkül is kezd lelkesebbnek tűnni. Innentől már kevésbé éreztem magam a Commiculus varázslat áldozatának, irányítani is jól lehetett.

   Történt egy kis incidens is, ami szintén jól sült el. Az egyik rövid falon ügettünk, amikor a karámon kívül elindult egy kismotor. Na a táltosom vett egy hirtelen jobbra fordulót, és vágtába kezdett. Az ijedtséget elintéztem egy Hűbazmeg-bel, és meglepően könnyen elkaptam a rövid vágta ritmusát, és sikerült megállítani az eddig andalgó állatot. Meg is dicsértek, mert azért néhány oktató arcára kiült a rémület.

   Ezután ügetgettünk még egy sort, majd futószárra kaptunk, és irány a vágta. Ami nem is olyan egyszerű, legalábbis beugratni a lovat. Egyszerre kéne a két csizmával más-más mozdulatot csinálni, és derékkal tolni egyet tanügetésből. Na ez valamiért nagyon nehezen megy. Görcsösen csinálom, még a vádlim is begörcsölt a nagy erőlködéstől. De ha egyszer elindult, már könnyen sikerül felvenni a ritmust kapaszkodás nélkül. Pár kör után elengedett a csaj, és mondta, h próbáljam meg szabadon is. Eleinte nem voltam biztos benne, hogy ezt most kéne, de ha a „megvadult” paripát sikerült megfékezni, talán meg tudom állítani most is. Onnantól fogva, hogy elengedett, mintha kicserélték volna. Alig lehetett visszatartani, hogy akkor induljon már vágtába, amikor én akarom. Aztán meg beugratni is úgy-ahogy sikerült, mert ha bénán csinálom, elindul ilyen gyors ügetésbe, amit követni elég nehéz tanügetésben. Ilyenkor meg kell fékezni, és kezdeni elölről. Egyszer azért sikerült, úgyhogy végül is örömmel szálltam le őnagyságáról.

   Már várom a következő szombatot!