Már megint jól lemaradtam az eseményekkel, pedig elég sok minden történt, sok felé voltunk mostanában, csak vagy kedvem, vagy időm nem volt "ledokumentálni" a dolgokat.

   Először is a sokaknak beígért Balatonkörtúráról írnék.
Felhoztuk a bringákat autóval Pestre. Indulás előtti este nézegettük, hogy lehet eljutni a Déli pályaudvarra tőlünk, ebből olyan nagy parám lett, hogy nem nagyon bírtam aludni egész éjszaka. Mindig féltem, milyen lesz Pesten bringázni, erre az első utam egyből egy ilyen viszonylag hosszú, és sietős lesz. Reggel elindultunk Tomi ment elől, szigorúan járdán, vagy bringaúton. Elég neccesen értünk ki, megvettük a jegyet, és rohantunk a vagonhoz, felkászálódtunk, és már indult is a vonat.
   A kerékpárszállító vagon eléggé marhavagon jellegű volt (ez még a hagyományos régi mocskos vonat), mivel a vonat nagyon tele volt ott utaztunk a bicókkal. Aztán a következő parám az volt, hogy áll-e majd elég ideig Balatonaligán, hogy le tudjunk cihelni. Természetesen még percekig nem indult el azután sem, hogy felraktuk a biciklitáskát a soroglyára (vagy mire), és felmentünk a sínek mellől az útra. Na, akkor indulás. Átvettem a biciklis nadrágot, de a cipőt nem, mert olyan meleg volt, hogy arra nem voltam hajlandó, így papucsban indultam.
   Az első napi cél Tihany volt. Nagyon simán odaértünk, és lent, a kikötő környékén megálltunk, h keressünk valami infót, hogy hol lehet sátorozni. Turisztinfó persze fent van a hegyen, az apátságnál. Ok, akkor feltekerünk-tolunk. Láttam útközben őzikét is, amire Tomi azt mondta, hogy nem érdekli, mert úgy értette, hogy ott egy Győzike. Mire leesett neki, meg már elment. Egész könnyen fölcaplattunk a hegyre (amikor vitorlázáskor megyünk fel, sokkal többnek tűnik, de biztos azért, mert olyankor lustaságra van programozva az ember, és a pulzus is a béka segge alatt van). Az infónál felvilágosítottak, hogy, Tihanyban nincsen kemping. Hurrá. De van Örvényesen, ami egy köpésre van ide. Előbb még megnéztük a belső tavat, majd hogy egy kis eltévedés is legyen, legurultunk a révhez, ahonnan persze vissza fel kellett tekerni, de aztán sikeresen elértünk Örvényesre, ahol egy magánkempingen (jó nagy udvar) kemény 2240 ft-ért kaptunk sátorhelyet.

Belső tó Tihanyban:

Örvényesi strand:

   Fel is vertük a sátrat, aminek állítólag nagyon bonyolultnak kellett volna lenni, de valószínű, hogy még én egyedül is megcsináltam volna. Jó tágas 4 személyes, az előtérbe még a bicókat is be lehetett tuszkolni. A szabad-strand kb. 20 méterre volt, úgyhogy fürdés meg kajálás a büfében, meg ping-pongozás, este korán fekvés, könyv (ezt akkor nagyon bántam), elemlámpa nemlevés. Könnyen elaludtunk, de hajnalban felébredtem, mert bár a hálózsák jó meleg volt, a talajból sütött a hideg (a polifómot otthon hagytuk, mert az már túl nagynak tűnt). Aztán nagy nehezen visszaalvás, de 6 körül megint ébredés, mert egyéb táborlakók nagyon örültek valaminek kora reggel. Elvergődtünk még vagy 8-ig, sátorbontás.
   A másnapi terv az volt, hogy Badacsonyban alszunk, de útközben benézünk Révfülöpre, ahol kiskoromban sokat voltunk, de amióta nagyobb hajóval jártunk vitorlázni, nem tudtunk ott kikötni, mert nem kotorták a kikötő fenekét (e4z de jól hangzik:)). Ismerősök, akikkel vitorlázni szoktunk hívtak, hogy ők is Badacsonyban lesznek aznap este. A nap a terv alapján alakult nagyjából (egyszer rossz felé mentünk a bringaúton, és fölkeveredtünk a hegyek közé), Révfülöpön megnéztük az Ecséri templomromot, majd tovább Badacsonyra. Elég szarul ment a tekerés két rossz éjszaka után dögmelegben (az út nagy része nem volt árnyékos) éhesen.

Révfülöp:

Ecséri-templom romja:

   Mire odaértünk, a többiek még nem voltak ott a kikötőben, mert nem volt szél, úgyhogy elmentünk enni, majd mikor megjöttek megint elmentünk enni, mászkáltunk egy kicsit, majd este a fedélzeten ücsörögtünk, boroztunk (bár nem szeretem, de iható volt), és megint ettünk jó kis feketeerdei szalonnát/sonkát (nem azt amit a boltban lehet itthon kapni, hanem egyenesen onnan hozták tömbben). Alvás a hajón.

Kikötőben kikötve:

Bavaria Cruiser:

   Másnap reggeli a kikötői vendéglátóegységben, és időjárás figyelés, mert ígérték az évszázad viharát. A napi cél Fonyód, mivel még nem jelentkeztek a felhők elindultunk. Kellemes utunk volt, végre aludtam, és hűvösebb is volt. Fenékpuszta környékén szakadt le először az ég. Ezt még "talpon" elviseltük, jól is esett menet közben a zuhé, hamar elállt, a nap is kisütött kicsit. Ki is röhögtem, hogy ez lett volna az a nagy vihar, lehet nem kellett volna. Szárítkoztunk egy kicsit, nézegettük a "háborgó" vizet, majd mentünk tovább. Fonyódon úgy gondoltuk, hogy megyünk tovább legalább Boglárig. Tamás elment boltba, én addig az út másik oldalán vártam rá, mire visszajött megint leszakadni készült a mennyek boltja, úgyhogy rohanva egy zimmer feribe kértünk szállást, szerencsére volt szabad szobája a néninek. Olyan villámlás és zivatar (vagy zápor sosem tudom, melyik melyik) jött, hogy namég. Mikor elállt, elindultunk élelmet keresni. Ezt is az eső döntötte el, mert éppen elmentünk egy pizzéria mellett, amikor megint esni kezdett, úgyhogy vissza mentünk, és ott ettünk, de nem bántuk meg. Én valami paradicsomszószos-tejszínes-rákos pennét, Tamás meg pizzát rendelt. Faja volt mindkettő. Aztán még egy kis séta, vásárlás a lidiben, majd döglés a tv előtt. Aztán nagyon jót aludtunk, a bicikliket is bevihettük a szobába. Reggel még kaptunk egy zacsi almát is a házinénitől, és start.

Ezt láttuk szárítkozás közben:

   Az utolsó nap célja Balatonaliga, hogy rendesen körbeérjük. Itt már nem nagyon volt esemény, nagyon jó út volt végig, bár Siófoknál rossz felé mentünk és a Sió-csatorna mentén tekertünk vagy 5 km-ert. Igen jó kis bringaút volt ott, hátszéllel, szép táj, igen ám, de onnan vissza is kellett jönni, és én nagyon utálom a szembeszelet. Még szerencse, hogy Tamás jól előrement, így nyugodtan ordíthattam mérgemben mindenféle trágárságot, anélkül, hogy őt is felidegesítsem. Azt hiszem kell az néha, mert mire mellé értem, már képes voltam normálisan kommunikálni. Siófok továbbra is az idegesítő helyek között marad nálam: a bicikliút a legbazárabb bazár- és kajáldasoron vezetett keresztül, ahol nem volt egy leányálom átnavigálni a sok pöcs között, de sikerült. Aztán már nyugis volt az út, csodaszép nyaralók, fenyők, Balatonvilágosnál csodálatos kilátás a löszfal tetején, ahol végigvitt az út.
   Aligán megvettük a jegyet, és kinéztük a vonatot, majd elmentünk enni, és még le a partra egy kicsit elbúcsúzni a szerelememtől (Plattenzé). Aztán vissza a vasútállomásra, ahol majdnem felszálltunk egy előbbi vonatra, mert az a Keletibe ment, de nem találtuk elég gyorsan a biciklis vagont, úgyhogy vártuk az eredetileg kinézettet. Szerencsére, mert a láthatáron egy gyönyörű, piros, brand new gép közeledett, szép tágas modern belsővel, a bringák is kényelmesen elfértek a wc bejárat előtt, ami félkőrívben volt kihúzható, úgyhogy nem voltak útban. Légkondi is volt, de a jó magyar szokással szemben elviselhető mértékben. Eszméletlen volt, nem járok gyakran vonattal, és a büdös mocskos, műbőrös, ótvarokhoz voltam szokva. Csak ámultam-bámultam, és az általános gyakorlattal ellentétben direkt sokat ittam, hogy ki kelljen próbálnom a wc-ét, ami tök közel volt az ülőhelyhez. Egy idő után már sor állt a budi előtt, gyanítom nem nagyon volt másik, vagy nagyon messze. Folyamatosan dolgozott szegény, kíváncsi vagyok meddig bírja majd minőségileg (mert amúgy az is szuper volt) a nagy magyar valóságot. Néhányan úgy bekúrták az ajtót, hogy csak döngött.
   Kellemes utunk végén a Déliben leszálltunk, mondtam Tominak, hogy ne a Lánchídon menjünk vissza felé, mert az alagútban borzalmas volt végigmenni a füst miatt, úgyhogy a Margit-hídon le a szigetre, majd az Árpádon Pestre, és haza.

Na, hát így esett ez az eset. Összességében nagyon jó volt, fasza az út végig, amikor nincs bringaút, akkor is kis forgalmú utakon visz. Ami negatívum az az, hogy kevés az árnyékos rész, és az, hogy nincsenek kutak az út mentén (hú mennyi szóismétlés!). Ja, és tangapapucsban nyomtam végig.