Múlt hét hétfő: driving home for Christmas. Érkezés 3 körül, már nem emlékszem, mit csináltam délután, de az biztos, hogy sokat simogattam macskát.

   Kedden szép idő volt, úgyhogy kivittem a Samukát sétálni a nagy hóba, tetszett neki, nem zavarta a hideg. Cincivel is próbálkoztam még korábban, de ő miután kiloholt a havon keresztül a letisztított járdára, majd okádott a mancsáról lenyalt sótól, tüntetőleg a lépcsőház ajtóba ült, hogy akkor mostaztán menjünk befele. Kutyasétáltatás után irány Kaba, ahol kedvenc kolléganőmmel elvoltunk az önkormányzatnál a szerverszobában, vagy miben. Kaptam tőle karira egy 1:24-es bordó ford mustangot. Közben aratás vetés a Farmvillen. Este végre ettem jó sült kolbászt (igaz, hogy mattot: ezt nemrég tanultam), mert vasárnap disznótor volt anyóséknál.

   Szerda ugyanott vendégvárás (mindenki névnapja meg karácsony), 20 és 30 közötti létszámmal. Szerencsére nem kellett sok mindent csinálni, mert a disznótoros káposzta még hatalmas mennyiségben rendelkezésre állt, ami azért is volt jó, mert így legalább nem ettem olyan sokat, mert mindent utálok, amiben savanyúkáposzta van. Azért sütöttünk borulós pogácsát, meg fát díszítettem (közben aratás vetés). Hoztak sok ajándékot, édesség, tea, itóka, névre hímzett törölköző, Tamás keresztanyjáéktól meg egy nagyon szép kis szobrot kaptunk tőle. Aztán ez is eltelt minden különösebb esemény nélkül, fél 10 körül indulás vissza Kövesdre, nagyon szar volt, jó ködös fos idő, az orrunkig sem láttunk, itt-ott fagyott út. Fél 12 körül már haza is értünk.

   Csütörtök nálunk, anyu nagy főzésben, sosem tudom, minek főz ennyit. Karácsonyfánk nincs, csak néhány fenyőágból applikált valami. Évek óta nem veszünk részt a karácsonyi fenyőfa tömegmészárlásban, ha erre termesztették, ha nem. Próbálkoztunk gyökeressel is, de eddig 3-ból egy maradt csak meg, de az már vagy 3 méter magas. Megjött nagyanyám, beszélgetés a konyhában, ajándékátadás. Kaptunk zöldségpároló-tésztafőzőt, konyhai mérleget, nasikat. Tomi tőlem Iphone tokot kapott, én tőle sínadrágot és kabátot, meg kesztyűt. ha minden igaz, idén végre elmegyünk síelni. Este fürdés közben telefonon beszéltem Viktor barátommal, kérdezte, megyek-e éjféli misére, mert az apja benne van a kórusban, és megy a család megnézni. Mondom, miért ne, úgysem nagyon voltam még misén, pláne nem éjfélin. A kórusének szép volt kivéve a vége, amikor két öreg fószer párbeszéd-szerűen kornyikált. A mise valami borzalom volt, azt hiszem életem első és egyben utolsó miséje volt. A karzatról lestünk lefelé, tök hideg volt. Alig ismertem valakit a látogatók közül. Megbeszéltük, másnap buli.

   Pénteken Szomolya, nagyszülőlátogatás. Ez elég szomorúra sikeredett, mert szegény nagyanyáméktól 23-a reggelre ellopták vagy 10 fiatal tyúkját, éppen tojni kezdtek, meg a gyönyörű kakast, lehet, hogy annak volt letépve a feje az ajtóban. Csak az öreg tyúkokat hagyták meg. És még ne legyek náci! Este a szokásos éves pubibuli, a zene évről évre egyre szarabb, de ennek ellenére a szokásosnál is kellemesebbre sikeredett ez az esemény. ;)

   Szombaton ébredés fejfájással, émelygő gyomorral, autózás vissza Kabára az egyik nagynéniékhez István napozni. Imádkoztam, legyen húsleves, és meghallgattatott (minek is ide mise), még halászlé is volt! Úgyhogy egy tányér húsleves, egy tányér halászlé, na meg még egy kis húsleves, hamár kolozsvári töltöttkáposztát úgy sem eszek. Az előző évekhez képest egész könnyen kibírtam elalvás nélkül az összejövetelt, a gyerekzsivajt is egyre jobban tűröm. Este aratás-vetés, Kabán alvás.

   Vasárnap vissza Kövesdre. Útközben megbeszéltem Lacussal, hogy lejön aznap hozzánk, meg Norbival, hogy megyünk kiállítás megynyitóra, aztán hívott Viktor is, hogy viszik ki a kutyájukat sétálni, úgyhogy végre láttam a Hubát. Aztán megjött Lackó, aki felvázolt nekem 2 oldalt egy kutyás képregényből, amit szeretne, ha megrajzolnék neki. Aztán mentünk egy kört Cincivel a ház körül, majd 6 körül Norbival kimentünk a kiállításmegnyitóra. Egy kövesdi fickó képei kerültek terítékre. Egész érdekesek voltak, matyó-erotikus stílusúnak aposztrofálta őket a művész. Főleg fekete-fehér képek, matyó motívumok női alakokkal és épületekkel kombinálva. Inkább kicsit szürrealisztikusak, álomszerűek voltak. Tetszettek. Közben volt egy kis karácsonyi koncert is, az is fasza volt, gitár, cselló, hegedű. Qrva jó volt megint felfedezni a hegedű erelyét így élőben. A végére beugrott Wahorn művészúr is, még mindig nagyon jó fej. :)

   Hétfő főleg lustálkodás, egy kis séta Cincivel, aki nem bírta most sem sokáig, olyan buzi hideg szél volt. Ki akartam vinni a Susut is, de elment a kedvem a hidegtől. Úgyhogy újfent lustálkodás, majd belekezdtem a képregénybe.

   Kedd délelőtt képregényrajzolás, ebéd után kivittem a kutyut, csuda jó idő volt. Egy lány futni volt kint a tónál, amiről nekem is eszembe jutott, hogy ki kéne menni. Így is lett, csak én a pályára mentem, sikerült is 10 kört lekocogni. Nagyon jól esett. Este meg húzás vissza Pestre, miután berámoltuk a 6 tonna cuccot a kocsiba.

Szóval összességében faszául telt a hét, tök jó kedvem volt úgy általában.

Ezt a képet valakinek festettem. Ha itt jelentkezik érte, neki adom. :)

Van ez a szám, tudod, a Tainted Love, amit eddig kb. ezeren dolgoztak fel. Sokáig azt hittem, nem lehet elrontani, amíg egy "diszkóban" nem hallottam egy house (vagy mi) változatát. Az éves karácsonyi pubibuliban megint hallottam azt a trágya feldolgozást, miközben eszembe jutott az eredeti alkotás, és elmosolyogtam magamban, hogy milyen vicces is erre bulizni.

Hogy miről beszélek? Erről:

Természetesen ezt elqrtam: ennek 24-én kellet volna megjelennie az időzítés szerint, de vázlatkban hagytam. Nem is én lennék! :)

Szóval így utólag is...

Körülbelül 2 hete szerelmesedtem bele egy csodálatos növénybe az egyik ismerősöm képeinek hatásásra egy közösségi portálon. Rámtört a nekem-is-kell-mindenképpen-és-muszáj érzés, minek hatására iziben megrendeltem a neten a magjait, mert sok helyen olvastam, hogy magunknak csíráztatják a népek. Nem vagyok egy dr. Greenthumb, de próba szerencse.

A magok nagy nehezen meg is jöttek, csak most az a dillemma, hogy mikor ültessem el őket. Nagyon türelmetlen vagyok, de a körülmények nem a legmegfelelőbbek a csíráztatáshoz: legalább 20 fok kell neki, a mi lakásunkban inkább 19 fok van. Mondjuk, ha az ablakba rakom, a radiátor fölé, lehet, hogy elég lenne neki. De hát nem fűtünk folyamatosan. Meg a növény maga a tűző napfényt kedveli, és vajon a téli gyenge fénymennyiség elegendő-e neki? Majd körülnézek fórumokon, hogy mit tegyek. Lehet, megfelezem, és 5 magot most, 5 magot pedig tavasszal vetek el. Itt merül fel egy újabb kérdés: meddig tartható el a mag? Hjajj de nehéz az élet!

A magok szűk 1 cm hosszú kis fisz-faszok:

A növény szabadon pedig így nézki:

Szerintem eszméletlenül szép!

Ja, és sivatagi rózsa az ő becsületes magyar neve.

Ez a kő még a tavalyi kőfestési sorozat utózöngéje. Anyósomnak adtam egy kb. 6-7 cm széles kövecskét havas tájjal. Erre kaptam egy nagy, kb. 20 cm (függőleges átló), nem tudom hány kilós szépséget, hogy erre fessek neki valamit, mert a kicsin alig látja Tomikát. Mostanra sikerült rámázolni valamit, egész jó lett:

Múlt pénteken Wahorn András kiállítás-megnyitóján voltam a mezőkövesdi Rózsa panzióban, ahol elkészült életem első fotója egy híres emberrel :):

   Nagyon nagy élmény volt őt "megismerni". Eddig is nagyon szimpatikus volt, de így élőben lehetett csak igazán szembesülni közvetlenségével, nyitottságával, bölcsességével. A falra visszafogottab képek kerültek, a "kialófasz" volt tán az egyetlen nyomdafestéket nem tűrő dolog, amit a hely tulajdonosa, Ágika, kuncogva súgott a fülembe az előkészületetek alatt: Olvastad mi van arra a képre írva? Kimegyek má megnézem kialófasz motoszkál odakint, vagy valami ilyesmi. - ezzel mintegy választ adva arra a kérdésemre, hogy hogy fogadta a nem mindennapi, olykor trágár alkotásokat ez a nagyon kedves, középkorú hölgy.

    A fotón mögöttünk látható Mónika puszit ad a felhőnek, a nyuszi meg a puszinak című az egyik kedvencem a kedves kis szójáték, és a szerintem irtózatosan jól eltalált, sem nem pink sem nem narancssárga színe miatt is.

   A megnyitó egy interjú-szerű beszélgetésből állt, amit a szervező barátom csinált a művészúrral. Sok mindent megtudhattunk életéről, világnézetéről..., de ezeket szóban elmondom, ha valakit érdekel, mert nem tartom az én tisztemnek ezek leírását. Mindenesetre csak pozitívan tudok nyilatkozni róla. De elég ennyi az ajnározásból, úgy is a kép a lényeg. :)

Ma reggel újra a "szülőfalumba" jöttünk, mert holnap kiállítás megnyitóra megyek. Gondoltam, kiviszem végre a drága kutyánkat sétálni, már igen régen volt kint, mert nem volt rá időm, amikor itthon voltam. A kutyu Samu, és nagymamámnál lakik:

   Egerből hoztam anno a menhelyről, és nagyon szeretem, nagyon jó kis kutya. Na szóval, a történet a következő:

   Elindultam drágámmal a tópartra, útközben konstatáltam, hogy otthon hagytam a telefonomat, amit mindig viszek, hogy nézzem az időt, hogy meglegyen kb. fél óra (két kör) a tó körül. Mondom mindegy, két kör az két kör. Kiértünk, elengedtem, mentünk a szokásos útvonalon. Még csak épp hogy a templom mögé értünk, amikor a semmiből rohanva megjelent két pittbul: egy kisebb, zsemleszínű kan sebhelyes fejjel és egy nagyobbb fekete-fehér kan. Először továbbrohantak, azt hittem, megúsztuk. Nézem, gazda sehol, mondom fasza, majd észrevették a Samut. Ekkor kezdtem kissé ideges lenni. Egyből odamentek hozzá, és kötekedőre vették a figurát. Szegénykét támadták, forogtak-morogtak, próbálta védeni magát, oda-oda kapott. Közben én rugdostam volna el őket, meg üvöltöttem, fütyültem (tudok ilyen hangos fiúsat), majd a póráz fémkapcsos végével próbáltam rájuk húzni minél nagyobbat. Egy kisebb csetepaté után elindultak a tó körül otthagyva minket. Samuka boldogan körbeugrált, én is megkönnyebbültem, bár eléggé ideges voltam. Lehajoltam hozzá, és mondtam neki, hogy ha ilyen van, akkor ne szarakodjon, hanem futás.

   Ekkor látom, hogy a két rohadék elindult vissza felénk. Annyira nem tojtam be, gondoltam, ha egyszer sikerült elkergetni őket, csak sikerülhet megint. Utól is értek, és megint rámásztak a Samura, aki bemenekült a nád közé és azon túl a vízbe - Susu utálja a vizet, magától eddig semmi pénzért nem ment volna bele -, a dögök utána úgy, hogy nem láttam semmit a nádtól, csak csobogást hallottam, de nyafogás nem volt. Egyszer csak előjött Samu csupa vizesen, erre kijöttek utána, és elkezdték kergetni szegényt. A sárga pittbull hamar megunta, visszajött hozzám és engem kísérve jött a másik kettő utá: szaladtam, mint az ökör, dehát a kontrollálatlan futás nem igazán megy, így hamar kifulladtam, kutyákat utólérni meg gyalog lehetetlen. Kiskölykök mutogatták, hogy merre futott űző és üldözött, én meg utánuk kocogtam, sikerült lerázni a sárgát, de a másik kettőt nem láttam sehol. Tettem egy kört, és visszamentem a tóhoz, mert azt mondta egy kiscsávó, hogy arra futottak, de csak a fekete-fehér volt ott, és kedélyesen keresgélte velem a kutyám, én meg nem tudtam, hogy hol lehet, mivel nem volt nálam a telóm, nem tudtam nagyanyámat sem felhívni, hogy haza ment-e a muci.

   Körbe mentem a tavon, a dögök lepattantak, és mivel nem láttam sehol az én kis vörösemet, hazajöttem, hogy felhívjam mamit. Elmondtam neki, mi van, és elindultam, hogy akkor keresem tovább. Mire leértem a lépcsőházból hívott nagyanyám, hogy a kutya ott várta a kapuban és jól van.

   Sérülés nem esett rajta, csak vizes volt. Az egyetlen harci seb is rajtam keletkezett, mert a nagy pórázlengetés közben saját magamat is járomcsonton vágtam. Nem nagyon látszik, lejegeltem. Ami furcsa volt, hogy csak nagyon halványan jutott eszembe, hogy mi van ha engem támadnak meg, és egyáltalán nem féltem. Így bebizonyosodott, hogy mennyire nem félek a kutyáktól, ami tök jó.

Még szerencse, hogy nem a Cincivel voltam lent.